BLOG

CSÁNYI ZSÓFIA

Tomori és borsodsziráki workshop az ELTE Média Tanszék „Ügyvideó” című kurzus hallgatóival

2024 márciusában az ELTE Ügyvideó kurzus hallgatói megtartották az első részvételi filmes workshopot a Közös Értékeink pályázat keretein belül. Itt a hallgatók fő célja a filmezés alapjainak átadásán kívül az volt, hogy megismertessék a résztvevőkkel az emberi jogokat és hogy a saját környezetüket érintő társadalmi problémákkal közösen foglalkozzanak játékok és filmes feladatok segítségével. A helyi segítők és toborzók, Siroki Levente és Bari Orsolya szintén elvégezték az Ügyvideó kurzust és részt vettek a workshopon.

Az első nap Borsodszirákon volt a foglalkozás, ahol 6 helyi fiatal felnőtt srác és egy felnőtt nő mellett 15 tomori fiatal vett részt. A nap első felében játékokon át ismerték meg egymást a résztvevők, majd vegyes kiscsoportokban készítettek storyboardot és kisfilmet egy olyan szigeten való életről, ahová csak 5 alapjogot vihettek magukkal. A második feladat előtt nagy körben beszélgettünk olyan esetekről, amikor igazságtalanságok érték őket. Ebből kiindulva olyan szituációkat megjelenítő kisfilmeket forgattak, melynek végén ’annyire idegesek voltak’, hogy eldobtak (volna) egy követ. A kiscsoportok közt újraosztották ezeket a filmeket és megoldásfilmeket készítettek rájuk. A nap végén a résztvevők kiválaszthattak egy jogot, ami érdekli őket és arról egy TikTok szerű tutorial videót készítettek.

Második nap a két településen külön, de párhuzamosan folytatódott tovább a workshop. Első körben ismét játékkal indult a nap, majd kiscsoportokban olyan jelenetet kellett kitalálniuk, melyben 3 szerepkört kellett megjeleníteniük: bántalmazó, bántalmazott és tanú. Az iskolai bántalmazás és a szerelmi sérelmek jöttek föl leggyakrabban témaként. Ezt a kicsit improvizációs feladatot többször is megcsinálták a gyerekek, de mindig más szerepkört próbálhattak ki. Ezután egy nagy körben mesélhették el a fiatalok, hogy milyen érzés volt az egyes szerepekben lenni. Ezekre a filmekre is készültek más csapatok által megoldásfilmek, melyekben az volt a lényeg, hogy a tanú valamilyen módon közbelép. Az ebédszünet után mindkét helyszínen összegyűjtötték a résztvevők, hogy milyen problémák érintik a településeiket. A lista elég hosszú lett. Tomoron leginkább a rossz tömegközlekedést, a közösségi terek (játszótér, focipálya, közösségi ház) hiányát, bolt hiányát, az iskola rossz állapotát és a roma emberek munkalehetőségeinek hiányát mondták, Borsodszirákon a közösségi tér és az abban megtartott foglalkozások, illetve a fociklub hiányát és a focipálya minőségét, említették, amik mind segítenék a településen élők közötti kapcsolatok erősítését, különösen a roma – nem- roma tematikában. A beszélgetés után a  borsodsziráki felnőtt csoporttal a Közélet Iskolája “Szerveződj” nevű érdekképviseleti játékát játszottuk, mely során a saját problémáik/ügyeik megoldására tehettek javaslatokat. Ezután mindkét helyszínen a Jövőkép TV Stúdióban interjúztatták egymást, ahol a 10 ével későbbi énjeik mesélhették el, hogy mi változott azóta a településen, mi történt velük, hol élnek stb. Ezeket a problémákat megragadva elkészültek az első kis ügyvideók. Ezeket település specifikusan készítették a gyerekek. Itt pl. kampányolnak Hegymegre egy boltért, kérik a Volán buszt, hogy járjanak sűrűbben a buszok vagy épp a faluközösség erősítését motiváló TikTok szerű videókat készítettek.

A workshop végén visszanézték az elkészült filmeket és egy zárókörrel befejeződött a hétvégi foglalkozás. Az ELTE hallgatói jövő hétvégén folytatják a workshopot a gyerekekkel és még áprilisban is találkozni fognak. A workshopon legjobban teljesítők és akiket igazán foglalkoztatják a településüket érintő problémák, azok egy nyári táborban folytathatják majd a közös munkát. A tábor végére pedig kész kampányvideókat fognak készíteni.

Csányi Zsófia

2024. 03. 26.

A projekt az Európai Unió “Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával valósul meg. Az Európai Bizottság támogatása nem jelenti a projektben megvalósított tevékenységek tartalmának jóváhagyását, amely kizárólag az azt megvalósítók álláspontját tükrözi, valamint a Bizottság nem tehető felelőssé ezen információk bárminemű felhasználásáért.