A Romakép Műhely 2021-es évadának címe „A magyarországi minor képek története és jelenlegi helyzete”. A Romakép elmúlt 10 évében persze mindig „minor képeket” vetítettünk, roma vagy egyéb (faji-etnikai, szexuális vagy más szempontból sérülékeny) csoportokról, de a 2019-es évtől jellemzően a mozgóképek részvételi jellege is meghatározó lett az évadok programjainak összeállításakor. A részvételi mozgókép alapból minor kép, mert jó esetben lebontja az antidemokratikus hierarchiákat, vagy legalább kísérletet tesz a hatalmi viszonyokként értelmezhető társadalmi kapcsolatok kritikai felülvizsgálatára.

Az idei harmadik programként valami olyasmit terveztünk, amire nem volt még példa a Romakép történetében. Szerettünk volna hírt adni a magát queer közösségi médiaként definiáló Queer Comrades nevű kínai honlapról és az ott elérhető részvételi filmekről. A Queer Elvtársakról szóló programunk egy közelebbi, számunkra elérhetőbbnek tűnő, fordítást nem igénylő dokumentumfilm tervezett vetítése miatt meghiúsult, de határozott szándékunk a jövőbeli kapcsolatfelvétel az elvtársakkal, és magyar felirattal ellátott elvtársi filmek vetítése. Az „elvtárs” elnevezés amúgy nyilván ironikus részükről, legalábbis abban a kontextusban mindenképpen ekként értelmezhető, amit a kínai hivatalos kommunista és egyben queer-ellenes politika teremt a queer elvtársak számára, például a pekingi LMBTQ filmfesztivál betiltásával. Mindenesetre a Queer Elvtársak honlapján egy csomó olyan film szabadon megnézhető, ami a Queer Egyetem nevű pekingi civil szervezet részvételi és közösségi alapú Videókészítést Támogató Képzési Programjának keretében megszületett (Video Capacity Building Training Program). A Queer Egyetem célja, hogy a képzésben résztvevők megtanulják a filmkészítés alapelveit, és ezt saját queer identitásuk megerősítésére használják (Bao, 2020). Mint tette azt például Yue Jianbo a 2013-as Comrade Yue című filmjével – ezt a filmet Sol Worth alapján bátran nevezhetjük önéletrajzinak (bio-documentary) és egyben drámainak, amennyiben egy vidéki bányász előbújását beszéli el a bányából a fényre, saját rideg heteró álidentitásából a meleg önazonosságba. A filmben látjuk a maratoni futó és rockzenész Yue-t életének mindenféle (nem csak meleg) helyzeteiben. Ezek közül az egyik legmegfogóbb a két férfi szeretkezését ábrázoló képsor: a pornográfiát messze elkerülő képbeállítás úgy mutatja a testi szerelmet, hogy az intimitás érzékeltetése az egyetlen célja – ezt végül is minden visszafogott filmes heteró szerelmi jelenetben megszoktuk. A másik, amikor Yue a kamerába énekel, és csak az arcát látjuk: magával ragadó önkifejezés.

De mi miatt nem került sor végül a kínai filmek vetítésére? Ennek egy telefonbeszélgetés volt az oka, amit Máté Dezső szociológus, médiakutató, roma LMBTQ aktivistával folytattam, és amit azért kezdeményeztem, hogy meghívjam Dezsőt a filmvetítést követő kerekasztal-beszélgetésre. Kérdeztem tőle, hogy tudomása szerint van-e olyan magyar interszekcionális dokumentumfilm, amely roma és egyben meleg szereplők sorsával foglalkozik. Dezső Bódis Kriszta 2007-es Falusi románc (Meleg szerelem) című dokumentumfilmjét ajánlotta. Kapva kaptam az ötleten, hiszen a filmet még nem vetítettük a Romakép Műhelyben. Megkerestem Bódis Krisztát, aki hozzájárult a vetítéshez. Nem ez lett volna az első a queer- és kisebbségi etnicitás-téma kereszteződésében lévő filmvetítés a Romakép Műhelyben, hiszen 2012. március 28-án vetítettük a Roma Média Iskola keretében forgatott Mint a méhecskék című filmet (Fógel Katalin, 2004), illetve 2014. április 30-án a Jennie Livingston által készített Lángoló Párizst (Paris is burning, 1990); mindkettő a transzvesztita és transzgender szubkultúrát mutatja be, az egyik budapesti, a másik New York-i kontextusban. Tehát a Falusi románccal folytattunk volna egy hagyományt a Romaképben, ráadásul és film vidéki témája még eggyel bővíti az kereszteződésbe futó kisebbségi utak számát: egy vidéken élő roma és nem roma nő szerelméről szól a film. A filmben elhangzik egy mondat a rendező-narrátor szájából, ami bizonyos értelemben közösségi filmként engedi értelmezni a doksit: „ezt a filmet együtt csináltuk, mi, barátok”, és ez még egy erős impulzust adott, hogy a filmet integráljuk a részvételi-közösségi filmes programba.

A március 17-ére tervezett programnak az utalásban gazdag „Nem queernek való vidék”, vagy még inkább a „Magyar Brokeback Mountain” címet adhattuk volna, de nem ezeket választottuk. Pedig lehetne érvelni a sötét és baljós címötletek mellett, és ez utólag még inkább láthatóvá vált. A film valóban azt látszik bizonyítani, hogy másfél évtizeddel ezelőtt, a film készülésének évében milyen negatív tapasztalatokat szerezhetett egy falura költöző leszbikus baráti társaság, milyen ellenállást tapasztalhatott a falusi közösség részéről, amely közösség maga is hátrányos helyzetek kereszteződésében élte mindennapjait. A bemutatott nyomasztó események és jelenségek (nők elleni és családon belüli erőszak, mérgező maszkulinitás, patriarchális heternormativitás), valamint az unhappy-nek tűnő ending ellenére a film mégis megerősíthet minket abban, hogy léteznek bátor emberek radikális döntésekkel, az elnyomó norma ellen való beszéddel. A film a benne szereplő queer emberek bevonódása és részvétele okán része annak a dokumentumfilm-örökségnek, amely a rendszerváltás utáni Magyarországon létrejött, Takács Mária meleg szubkultúrákról szóló filmjeitől egészen Dér Asia és Haragonics Sári kortárs szivárványcsalád-filmjéig.

A filmet egy egykori fiatalkorú szereplő, ma már felnőtt kérésére végül nem vetítettük le. Ez a kérés azonban nem csak azt jelzi, hogy egy fiatal felnőtt nem vállal azonosságot a filmmel, amelyben gyerekként szerepelt. Ez csak egy tünet, még akkor is, ha tudjuk, a fiatal felnőttnek joga van ahhoz, hogy már felnőttfejjel újragondolja a részvételével egykor történteket, és rendelkezzen az őt ábrázoló képek vetíthetősége felől. Kétséget kizáróan ez egy autonóm ember visszabeszélése a számára nem kontrollálható hatalomként jelentkező filmmel, és a film által képviselt ábrázolási rezsimmel szemben. Ennek az ábrázolási rezsimnek ebben az esetben része a Romakép Műhely is, és annak a járvány következtében megváltozott vetítési stratégiája. Ez utóbbi kapcsán alapvető önkritikára és önreflexióra van szükség. 2020-ig a Romakép Műhely olyan filmprogramként definiálta magát, amely bárki számára nyitott, viszont mivel fizikai helyszíneken történtek a vetítések, lehetőség szerint mindig az érintettek közreműködésével, a filmklub nem terjedt túl az ellenőrizhetőség határán, és biztonságos teret jelentett a sérülékeny identitások számára. A járvány beköszöntével a Romakép 2020 tavaszától online vetítésekkel jelentkezett, mindig tisztázva a jogokat és tudatosítva a lehetséges következményeket. Úgy tűnik azonban, hogy most mégsem voltam elég körültekintő szervezőként, és egy olyan filmet tűztem online programra, amely eddig csak művészmozik és zártkörű fesztiválok, vagy aktivista programok közönsége előtt jelent meg. Ez a rendezővel való egyeztetés során is félreértéshez vezetett, mert ha mondtam is, nem hangsúlyoztam eléggé a vetítés online jellegét. Amint azt már sokan jelezték, a digitális korban egy újfajta, ún. hálózati etikára van szükség, mert a kisebbségi (és ezzel átfedésben sokszor emberi jogi) filmek folyamatosan remixelődnek és új kontextusokban és célokkal kerülnek bemutatásra (Corneil, 2012, 31). Ennek mentén az tanúskodás és az áldozattá válás is újra meg újra megismétlődik vagy potenciálisan megismétlődhet. (A dokumentumfilm normatív konszenzuális etikájának legnagyobb akadálya a szólásszabadság alapjoga – de ez a vita messzire vezet.)

A fentieken túl azonban a tervezett film vetítésének visszavonására vonatkozó kérés magát a társadalmat is tükrözi, amelyben élünk. A társadalom ügye és dolga, ha egy queer identitást feltáró filmmel kapcsolatban idegenséget és félelmet érez az, aki abban szerepelt. Hiszen mi ennek az alternatívája? Ha befogadó közegként, a magyar queer elvtársak szövetséges elvtársaiként, vagy legalább semleges, de békés állampolgárokként a nagy többség aktívan vagy hallgatólagosan bátorítja a szereplőket, és elismerve azok adott esetben meleg identitását, egy drámai történet hőseiként tartja őket számon.Bár a filmet nem vetítettük le a Romakép Műhelyben, de két és fél órán keresztül beszélgettünk a témáról. A beszélgetés itt nézhető meg: https://www.youtube.com/watch?v=s3UfRiZr9WM

Ajánlott szakirodalom:

Bao, Hongwei (2020): The queer Global South: Transnational video activism between China and Africa, Global Media and China, Vol. 5(3) 294–318, The queer Global South: Transnational video activism between China and Africa – Hongwei Bao, 2020 (sagepub.com)

Corneil, Marit Kathryn (2012): Citizenship and Participatory Video, in Milne, E.J., Mitchell,C., & DeLange, N.(szerk.): Handbook of participatory video. Walnut Creek, CA: AltaMira.

https://visualsociology.org/?p=665; https://books.google.hu/books?id=-gI4Osn-bsYC&printsec=frontcover&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false

Feldmann Fanni (2018): Amikor kisebbségek találkoznak Tér, szexualitás és etnicitás viszonyai Bódis Kriszta Falusi románc (meleg szerelem) című dokumentumfilmjében, Győri Zsolt – Kalmár György (szerk.): Nemek és etnikumok terei a magyar filmben, Debreceni Egyetemi Kiadó, 167-179, http://contactzones.elte.hu/…/nemek_es_etnikumok_terei...

Máté Dezső (2021): Ki beszélhet kiről? Kritikai roma válaszok, in Roma Női Példaképek, Diverse Youth Network, Pécs, https://independent.academia.edu/DezsoMate

Máté Dezső: Roma generációk értékválasztásai és az LMBTQ, Belvedere Meridionale, 30. évf. 3. sz. 55–70. pp. https://independent.academia.edu/DezsoMate