Ürmös Magdit kerestem, de nem bukkantam a nyomára. Magdi Szomjas György Tündérszép leány című 1969-es dokumentumfilmjében szerepel, ő játssza azt a cigány lányt, akit négy fiú egy fröccsért megvesz az apjától, és elviszik magukkal Budapestre, a kollégiumba. Magdi, ahogy mondja a filmben, mindig is „törte magát”, hogy feljöjjön Pestre, ezért fogadta el a kínálkozó alkalmat. A filmben a korszak rocksztárjai szerepelnek, Baksa-Soós János (Jancsi) és Hobo, a másik két fiút pedig Nagy György (Gyugyó) és Ferenczi Gábor (Gabi) alakították. A filmben a kor szociológiai érdeklődésének megfelelően a fikciós jelenetek közé beszúrtak egy-egy interjúkört, amelyekben a szereplőket a cigány lányról kérdezték. Zavarba ejtő, hogy túlnyomórészt a fiúk beszélnek, és Magdi csak a film legvégén kap szót, de ott is az interjúvoló filmkészítők és a főszereplő fiúk kérdései záporoznak rá, ő pedig védekezni kényszerül a vélt vagy valós viselkedése miatt. Hiányérzetem volt, és szerettem volna megkeresni Magdit, hogy megkérdezzem, mi az ő élménye a forgatásról.

2019. novemberében felhívtam Szomjas Györgyöt, hogy megkérjem, beszélgessünk, és Szomjas a maga közvetlen módján azonnal igent mondott a találkozóra. A Ráday utcai Párizs-Texasban találkoztunk, és sört ittunk. Volt mire koccintani, mert a film is akkor 50 éve készült el, és maga Szomjas 50 éve lett a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja. Bár Magdiról nem tudott információval szolgálni, és mentegetőzött, hogy mindez nagyon régen történt, és nem emlékszik sok mindenre, de már az első pillanattól egyértelmű volt, hogy elképesztő mennyiségű történetet és adatot tud előhalászni emlékezete mélyéről. Érdekes volt megélni, hogy bizonyos értelemben mást szerettem volna hallani, mint amiről ő mesélt; de a meséje elcsábított, és lenyűgözött a filmtörténeti tanúságtétel, aminek tanúja lehettem. Elsősorban a hatvanas évek végén beköszöntő új technológiát hangsúlyozta, vagyis a szinkronhangos felvételt, ami lehetővé tette a filmkészítők számára a hang helyszínen zajló cselekménnyel együtt történő rögzítését. Szomjas főiskolás filmjét, a 2011-ben digitálisan felújított Három király mi vagyunk címűt is már ezzel a technikával vette fel, majd a Tündérszép leányt is. Baksa-Soós János már az első filmben ott táncol utánozhatatlan mozgásával az alacsony Iparterv-színpadon; és ugyanő, már többedmagával, szinte követhetetlen mozgásban ott rohan, száguld a Tündérszép leány-ban. De mégsem követhetetlenül: Szomjas, ahogy mesélte, azért választotta ki őket, mert a korszak ifjúsági kultúrájának voltak ők az emblematikus figurái, és ő a rendelkezésre álló új technikával adekvát („szinkron”) egyéniségeket látott bennük. A kor szinkronhangja a beat volt a huszonkilenc éves rendező számára, és ezt a hangot és képet akarta filmre venni, befogni. Az, hogy a mából nézve a társadalmi viszonyokat firtató kérdések nem tűnnek tapintatosnak, vagy mondjuk úgy, a többségi fehér férfi tekintete nem fókuszált eléggé, és így a főszereplő cigány lány, Ürmös Magdi valós társadalmi alakja elmosódott marad, az annak is köszönhető, hogy a korabeli hivatalos kultúra cigány-képe még homályosabb volt, és ez is nehezítette a fókuszálást, kiváltképp egy olyan fiatal filmes számára, aki belebolondul az új technikába. Hogy mit jelent romának lenni a magyar társadalomban, arról a romákat kérdezték a legkevésbé – Szomjas pedig, ha tapasztalatlanul és kicsit esetlenül is, de mégis kérdezett és kíváncsi volt. Megrendezte azt, hogy találkozzanak és beszélgessenek egymással olyanok, akik nem találkoztak és nem beszélgettek volna: a paksi Ürmös Magdi és a budapesti beatzenészek.

Magdit végül 2020 nyarán megtaláltam. Mindez félig-meddig Rumann Gábornak köszönhető, aki meghívott a Képköznapok című filmes táborába. Gáborral akkor már együtt dolgoztunk a négyéves OTKA-pályázaton, amit épp Szomjas Györggyel való beszélgetésem napjaiban, 2019 novemberében nyertünk el. A dunaszekcsői táborba autózva arra gondoltam, hogy megállok Pakson, hátha találok valami nyomot Magdival kapcsolatban, akiről, ha mást nem is, azt tudtam, hogy oda való. A Paksi Városi Könyvtár igazgatóhelyettese, Takács Gyula hihetetlenül segítőkész volt, órákat telefonált, megmozgatta a szálakat, és végül kiderítette, hogy Ürmös Magdi bátyja ott él – vagyis élt, mert egy hónappal azelőtt meghalt. Más szálak is megmozdultak, de végül egyik sem tűnt célravezetőnek. És aztán pár nap múlva megcsörrent a telefonom, és Ürmös Magdi szólalt meg a vonal végén, Budapestről. Valahogy a fülébe jutott, hogy keresem, és eljutott hozzá a telefonszámom.

Többször és hosszan beszélgettünk a következő hónapokban Magdival, a járvány miatt egyelőre telefonon. Elmesélte, hogy a film forgatókönyvírója, Téglássy Ferenc révén került a produkcióba, mert az ő nagynénje Magdi tanárnője volt Pakson, és ez a tanárnő ajánlotta Magdit a filmkészítők figyelmébe. Magdi úgy látja, hogy a film főszereplői a fiúk voltak. Én más véleményen voltam és vagyok, de be kellett, hogy lássam, egy bizonyos szempontból igaza van. Szomjas György számára a popkultúra fiatal sztárjai voltak a kortárs szinkronhangos filmtechnikának kínálkozó „tinédzserfenoménok”, a mozgókép által ideálisan megragadható túlmozgásos alakok; Magdi szerepe szerint amolyan társadalmi katalizátor volt, a játék elindítója, a magyarországi cigányok helyzetéről szóló vita tárgya és a férfiféltékenység egzotikus fétise, a film mesebeli „tündérszép leánya”. Szomjas pedig a mozgókép és a spontán szinkronhang szerelmese volt és maradt.