Kulcsszavak: részvételi videózás, részvételi filmkészítés, önreprezentáció, csoport, csapatmunka, szegregáció, szociális érzékenység

A Romakép Műhely tizenegyedik évadának első filmvetítésén a részvételi videózás magyarországi helyzete és gyakorlata került a középpontba. A kerekasztal-beszélgetésben a filmes workshopok szervezői és oktatói, Haragonics Sára és Halász László voltak, valamint a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium diákjai Dallman Juli, Monáth Anna és Tallós Emma, akik a programban korábban résztvettek. A beszélgetést Ivánkai Márk moderálta.

Sári dokumentumfilm-rendezőként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Zöld Pók Alapítvánnyal pedig 2015-ben találkozott először, ahol a részvételi filmkészítést kezdte el tanítani kisebb csoportokban. Ezután szinte minden évben szerveztek legalább egy ilyen workshopot fiatalabb, vagy akár idősebb korosztálynak is.

Arra a kérdésre, hogyan tervezik meg a workshopok menetét, és hogyan ismerkednek a csoport tagjaival azt válaszolták, hogy egészen az alapoktól kezdve tanítják meg használni a filmes technológiát. Eközben különböző élménypedagógiai módszerekkel igyekeznek növelni a csoportkohéziót, illetve önreprezentációval kapcsolatos feladatok is helyt kapnak a programban. Az elkészült felvételeket közösen nézik vissza az adott közösséggel, majd reflektálnak a hibákra. Megkérdeztük, volt-e példa arra, hogy valaki nem akarta bemutatni a videóját. Előfordult ilyen is, de ezt a szervezők teljesen elfogadják, mindenki annyit mutat meg magából, amennyit szeretne. A feladatok közül az egyik legnépszerűbb a mannequin challenge, mivel gyors és látványos eredménye van (rövid idő alatt felvehető és megvágható), valamint a csapatépítésben is komoly szerepet játszik, hiszen a csoportkép összehozásához a résztvevőknek összhangban kell lenniük egymással.

Miért lehet a film alkalmas eszköz arra, hogy különböző szociális helyzetű embereket közelebb hozzon egymáshoz? Sári szerint manapság ez az egyik legegyszerűbb módja a fiatalok elérésének, mivel ez az ő „nyelvük”, és rengeteg mozgóképes tartalmat fogyasztanak. A videózás másik vonzó aspektusa, hogy szinte azonnali eredménye van, amit tovább lehet vinni, és később a gyerekek visszanézhetik, milyenek voltak néhány évvel azelőtt. Megfogalmazódott bennünk a kérdés, hogyan jelent meg az etnikai alapú szegregáció a workshopokon, és mennyire befolyásolta a programokat, elkészült felvételeket. A Hernádszentandrás-Waldorf Gimnázium és a Szomolya-Veres Pálné Gimnázium együttműködési projektekben roma és nem roma fiatalok vettek részt. Tény, hogy a részvételi videózás segíthet az etnikai alapú iskolai szegregáció által felerősített társadalmi távolság elleni küzdelemben, azonban a szervezők nem az etnikai hovatartozás alapján válogatják össze a csoportokat – inkább az anyagi-társadalmi helyzet a meghatározó szempont, nem az etnikai hovatartozás. A hernádszentandrási workshopon résztvevő lányok is ezt támasztották alá: nem a „roma vagy nem roma” származás volt a beszédtéma közöttük. Az eltérő szociális helyzetük döbbentette meg őket, amikor azzal szembesültek, mekkora a szakadék falu és város között, valamint az, hogy mennyire más vágyaik, lehetőségeik vannak a hernádi gyerekeknek. Szomolyán azonban előtérbe kerültek ezek az etnikai különbségek: az ottani roma fiatalok büszkék voltak származásukra, míg a pesti diákok esetében nem volt ennyire mérvadó etnikai identitásuk. A szomolyai fiatalok például bemutatták, hogyan adja el egy roma az autóját, majd azt is eljátszották, hogyan tenné ezt egy magyar, mesélte Laci. Megemlítette, hogy pont az egyik szomolyai foglalkozás idején zajlott egy cigányellenes tüntetés az egyik közeli faluban, Sályon, a résztvevő fiatalok pedig egy ellendemonstrációra készültek ugyanott – ez pedig a polgárjogi mozgalom megnyilvánulásának egyik aspektusa lehet. Mindez valószínűleg a korkülönbségből adódik – előbbi csoportot kamaszok, utóbbit néhány évvel idősebbek alkották.

Megkérdeztük azt is, miben szeretnének fejlődni a jövőben. Sári az utánkövetést említette, illetve szorosabb kapcsolatot ápolna a résztvevőkkel. Habár mindkét szervező a mai napig beszélget chaten a fiatalokkal, e-mailben az idősebbekkel, mégis szeretnének erre nagyobb hangsúlyt fektetni a következő projektjeikben. Célja, hogy tanárokat is bevonjon a foglalkozásokba, akik a helyi közösségek szintjén tudják folytatni a megkezdett munkát. Noha Magyarországon egyre több részvételi videós projekt zajlott az elmúlt években, mégsem terjedt el széles körben ez a módszer. Sokszor a szervezők „viszik a témát” egy olyan közösségbe, településre, amelyik nyitott erre a típusú diskurzusra, míg más országokban maguk a közösségek kezdeményeznek. A magyarországi hátrányos helyzetű térségekben élőknek gyakran fogalmuk sincs arról, hogy bizonyos problémákat (pl. szegregáció, az alapvető javak hiánya) ilyen formában feldolgozva juttathatnának el a nagy nyilvánossághoz. Márk rákérdezett arra is, mennyire vonható be az idősebb korosztály az általuk szervezett videós workshopokba. Sárinak pozitív tapasztalata van ezzel kapcsolatban, hiszen a Tom Lantos Alapítványon keresztül már dolgozott középkorú hölgyekkel, akik egy food truckra szerettek volna pénzt gyűjteni. Eleinte nem hitték el, hogy a filmes folyamat során mindent nekik kell csinálni, de gyorsan belerázódtak, és örömüket lelték a forgatásban. Egyszerűen csak nyitottnak kell lenni a videózás nyújtotta játékosságra, véli Sári.

A közönség részéről érkezett egy kérdés Márk felé is, hogy ő mint média- és mozgóképismereti tanárszakos hallgató, megvalósíthatónak látja-e a videós alaptudás iskolai szintű oktatását. Elmondta, hogy az egyetemi képzésükben is szerepel a filmgyakorlat tárgy, ám a médiaismeret órák jövője jelen helyzetben bizonytalan, és valószínűleg kivezetésre kerül a kerettantervből. Másfelől még a mozgóképes tagozatot indító iskolákban is a tanulók szabadidejének rovására mehet egy-egy forgatás – ami a mostani óraszám mellett még jobban megterhelné a középiskolásokat. Ennek ellenére Márk szívesen tanítana videós ismereteket a leendő diákjainak – ha erre lehetősége nyílik.

Sári és Laci munkássága fontos, mivel a részvételi videózás gyakorlatát terjesztik országszerte, és ismertetik meg fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt. Juli, Emma és Anna azóta nem vett részt hasonló foglalkozáson, de ketten közülük elkezdtek fotózni. Megkérdeztük tőlük, lenne-e témaötletük hasonló videós workshopra, egyértelműen igennel válaszoltak: a környezetvédelmet, illetve a koronavírus miatti lezárások diákokra gyakorolt hatását dolgoznák fel. Talán ebből látszik a legjobban Sáriék hatása: a fiatalokat elindíthatja egy olyan úton, ahol nem csak magukra, de a környezetük változásaira is reflektálni tudnak.